Vakon megbízol az ízlésedben? – Avagy LOLKA találkozása székekkel a sötétben, a TOUCH kiállításon

Még tavasszal jött számomra a lehetőség, hogy írhatnék ide, és bár csak néhány hónap távlatából, és immár egy másik ország egy piciny sarkából, de végre el is kezdtem írni e sorokat. Nem véletlen, hogy éppen most, amikor megérkeztek az első hírek az IRKA 2018-ról… mert én jóféle fanatikusként ismét bezsongtam! Eszembe jutott az érzés, amikor először kezembe fogtam az elsőt, eszembe jutott Erika személyisége és lakásműhelye is, amelyet a második IRKA előtt én is meglátogattam, és most már jön is a harmadik. A harmadik év, a harmadik IRKA. Belegondoltam, hogy a legelejétől és a mai napig minden alkalommal mennyire jó érzés a kezembe venni ezt a tárgyat, ami naptáram, naplóm és jegyzetfüzetem, minden tennivalóm és programom, emlékeim tudója egyben.

Fotó: Müller Kinga

Designnal foglalkozom és szeretem a szép és ezzel együtt jól is működő tárgyakat. Ha egy tárgy a használójáért van, ha segíti a mindennapjait. Ha nem azért fontos, mert státusz-szimbólum, hanem önmagáért, önmagától az. Ha úgy van kitalálva és kivitelezve, hogy a legsokoldalúbb és igazán felhasználóbarát legyen.

Van néhány olyan tárgy, amiből különösen fontos nekem, hogy megtaláljam a számomra legjobban működő és ízlésemnek legmegfelelőbb darabot, a szubjektív tökéletest. A naptár is egy ilyen tárgy, és az IRKA számomra a szubjektív tökéletes darab belőle. Megtaláltam.

Fotó: Müller Kinga

Már a legelső fotókon elragadott az akkori design, a rózsaszín vászonborító, a piros kötés és csillogó aranykarika együttese. Gyorsan írtam is Erikának csak úgy érdeklődésképpen, hogy mennyibe kerül, hol lehet beszerezni, csak ilyen ártatlan kérdéseket. Rögtön éreztem soraiból lelkesedését és kiderült az is, hogy ez nem csak egy használati tárgy, hanem egy olyan brand része, ami mögött valaki szíve-lelke is ott van. Gyorsan be is szereztem az áhított darabot, és nagyon boldog voltam vele.  

Ráadásul kedvencemmé vált ez a fajta elrendezés, egyrészt mert szeretem egyben látni a hetem, másrészt pedig jó a napi programok mellett nagyobb távlatokban is gondolkodni, listákat írni és terveket szőni. Az már csak ráadás, hogy gyakran jártam helyszínfelmérésre, előadásokra és munkamegbeszélésekre, ahol jegyzetelnem és skiccelnem is kellett, így nekem nagyon praktikus volt az is, hogy egyben van a noteszem és a naptáram.

Fotó: Müller Kinga

Még az újév és következő IRKA-m előtt személyesen is megismertem Erikát. A tavalyi Design Hét keretein belül ugyanis a TOUCH kiállítás kurátora, főszervezője voltam. A program keretében a főszerep a tapogatózásé volt és vakokkal dolgoztunk együtt design tárgyak újszerű bemutatásán, sötétben.

A cél éppen az olyan élmények megfogalmazása volt, mint amit az IRKA okozott nekem. Azt szerettem volna, hogy a résztvevőkkel és designerekkel megkeressük, mitől lesz valami jól működő és felhasználóbarát, hogyan tudja egy tárgy észrevétlenül segíteni a hétköznapokat amellett, hogy vizuálisan is jó élményt okoz.

Fotó: Nagy Szabolcs / Grafika: Müller Kinga

A főszerepet egy olyan termékcsalád kapta, amely elemi része életünknek, és amelynél különösen fontos tényező a kényelem, ez pedig a szék. Fiatal, már ismert tervezők és feltörekvő designerek székeit válogattam össze, amelyek a legkülönbözőbb anyagokból készültek, változatos formai kialakítással és funkcióval. A székeket elhelyeztük egy teljesen sötét teremben, ahol a vak tárlatvezetők otthonosan mozogva végigvezették a résztvevőket. Megvizsgálták együtt, hogy kinek mitől kényelmes az adott darab, tippelhettek színre, formára, tervezőre is. Véleményt is formáltak a sötétben, amelyet összegyűjtöttünk és később a tervezők felhasználhatták a tárgyuk fejlesztéséhez. Izgalmas játék volt ez, amelynek keretében közelebb hoztuk a design tárgyakat a használóikhoz, miközben felhívtuk a figyelmet a kényelem és praktikum fontosságára is a szépség mellett.

Fotó: Nagy Szabolcs / Grafika: Müller Kinga

Nem volt kérdéses, hogy a kiállítás vendégkönyve is izgalmas és megtapintva is szép legyen, így rögtön eszembe jutott a DOT for You és a LOLKA notesz. A kiállításra egy olyan LOLKA-t kaptunk, ami ideális méretével, pihe-puha szőrös borítójával és a jól ismert borítóba nyomott köralakkal hűen illeszkedett a tárlat mondandójához is: sötétben kitapogatva is gyönyörű volt. Öröm volt beleírni, és elolvasni belőle a résztvevők gondolatait.

A kiállításon azt mutattuk meg a székeken keresztül, mi minden rejlik még a szépség mellett egy igazán jó design tárgyban. A DOT for You családban véleményem szerint rengeteg sok apró titok, külső és belső szépség, izgalmas és átgondolt megoldások rejlenek. Amellett, hogy igényesen van elkészítve, egyszerűen jó használni is.  

Fotó: Müller Kinga

Én még mindig ugyanúgy lelkesedek érte, lapjain szervezem meg a jelent, és itt tervezem a jövőt is. Egy adag szubjektív offline tökéletesség ez a mindinkább online világban, személyes kedvenc, és színfolt a mindennapokban, akárhol is legyek. Ugyanis nemrégiben eljött hátizsákomban Norvégiába is, ahol a skandináv design rejtelmeibe ásom bele magam éppen. Itt is bárkinek örömmel büszkélkedek naptárammal és azzal, hogy a magyar design is tud ám, méghozzá sokat! És persze egészen biztos, hogy 2018-ban is IRKA-ba fogom vezetni hétköznapjaimat, és később is, ameddig csak lehet.

Hajrá Erika, hajrá DOT for You!:)  

Szerző: Müller Kinga, a TOUCH kiállítás kurátora

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.