Dávidra már a legeslegelső egyetemista napomról is emlékszem. A Keletiben gyülekeztünk, vártuk a vonatot, hogy elvigyen minket az ország túlfelére, Borsod megyébe egy felejthetetlen és csodálatos három napra, aminek egyetlen pillanata sem egyezett azzal, amit korábban az egyetemi gólyatáborokról képzeltem. Dávid az indiános témához illően hosszú, fekete parókában és tollas fejdíszben jelent meg. Magas volt, nagyon magabiztos és nagyon jókedvű, és soha nem gondoltam volna, hogy egyszer össze fogunk barátkozni. Az azóta gyűjtött közös kalandjaink közül pedig már top 10-et is nehéz lenne választani.
Írhatnék talán a néha álmosító, már-már agyzsibbasztó elméleti órák után két utcával arrébb elciccentett sörökről, vagy a Z épület hetedik emeletén tartott, reggeli hazavánszorgásba torkolló bulikról, az áttanult éjszakákról, egymás kétségbeesett hívogatásáról a vizsgák miatt, a komoly hasfájást okozó nevetéseinkről, vagy a Zugligeti menüzéseink közben lezajlott hosszas, fiú-lány barátságokat kimaxoló lelkizésekről. De valószínűleg azután a négy, lábunkat lejárós-biciklizős, múzeumlátogatós, pizza evős és hisztériázós hónap után, amit együtt töltöttünk Milánóban, illik a legmeghatározóbb közös élményünknek az Erasmust választanunk.
Én kezdtem. Tavaly februárban kitaláltam, hogy elegem van a télből, az esőből, az állandóan savanyú eladókból és a formatervezős bulikon véget nem érő panaszáradatunkból. . Amúgy is éppen lelki válságban voltam, el akartam menekülni valami távoli, meleg, napsütéses helyre, ahol senkit nem ismerek. És akkor jött az erasmusos levél, én pedig úgy kaptam a lehetőség után, mintha az életben-maradásom egyetlen remény szikrája lett volna. És addig áradoztam a városról, ahol soha életemben nem jártam, a Dómról, a tésztákról, a kávéról és a napsütésről, hogy egy-két hét után Dávid is csatlakozott a tervhez.
Megígértem, hogy nem fogok szépíteni. Milánó nagy csalódás volt. Ugyan tényleg ittunk jó kávét, és tényleg ettünk finom pizzát (ami Észak-Olaszországban, a pizza con le patatine, vagyis sült krumplis pizza földjén egyébként nagy szó), a kedélyes, nagyokat evő, mindenkivel két perc alatt összebarátkozó olaszok helyett gyanakvó, idegen, iszonyúan elegáns üzletembereket és üzletasszonyokat, északolaszságukba belekeseredett, elviselhetetlen házibácsikat és csak nagyon-nagyon kevés ténylegesen kedves, barátságos olaszt találtunk. A panaszlista magyarosan hosszú lett decemberre, de az egyik nagyszerű dolog, ami azért ellensúlyozta az esős és bosszús milánói hétköznapokat, az egymás társasága volt. Együtt szenvedtünk, együtt mentünk bút csillapítani, együtt idézgettük a jó, otthoni, tejfölös rakott krumplit és túró rudit, egymásnak meséltük, mi a helyzet otthon a családdal, tesókkal, szerelmekkel.
Most pedig itt vagyunk mindketten, a diploma küszöbén, a kipakolások után kicsit megkönnyebbülve, de azért fáradtan. És Dávid a legnagyobb hajrá kellős közepén is szívesen vette át tőlem a NOTES-okat, és rajzolgatott beléjük levezetésképpen mindenféle tárgyat. Mikor megmutatta az alkotásait, baráti beszélgetésnek álcázva azért kikérdeztem a füzetekről. A válasz minden esetben pontos, átgondolt és kedélyes, dávidos volt:
Volt-e korábban kedvenc sketchbookod?
Igen, két Black Bookom is volt, jó vastag, filchez való papírral, egy A4 és egy A5. A kisebbnek savazatlan, sárga lapjai voltak, azt valamiért jobban szerettem. Általában skiccelgetni szoktam beléjük, de ha tervezek, az azzal kapcsolatos jegyzeteim is ide kerülnek. A verseimet általában máshová írom ?
Melyik Notes tetszett a legjobban?
Mindegyik füzet tetszett a papír jó minősége, kellemes felülete miatt, jó volt beléjük rajzolni. Formatervezést tanulok, úgyhogy folyton skiccelgetve tervezek, ezért a legjobban az A4-es méret tetszett, kényelmesen elfértek rajta a skicceim. Külön tetszett, hogy ki lehet szedni a lapokat, nagyon megkönnyíti a gondolkodást, hogy egymás mellett tudom nézni a rajzaimat.
A csoportunkban Dávid az egyik legklasszikusabb formatervező: a szabadidejében, ha nem biciklizik, skiccelget, gyakorol, fabrikál. A fejében mindig egy tucat ötlet, és nincs az a csavar, kötés, vagy konstrukció, amiről ne tudná rögtön, hogy működik, mire használják és hogy lehet szétszedni. És közben úgy rajzol, mint a villám, a füzetei tele formamodellekkel, storyboardokkal, működési ábrákkal. A lendületes vonalak és hajszálpontos ívek mögött pedig ezúttal a kedvenc NOTES-om pöttyei feketéllenek – egy precíz, kicsit bohókás, de racionális tervező találkozása egy precízen tervezett, nagyon is racionális, de picit bohókás notesszel. Én imádom. Remélem, sok koprodukciójuk lesz még.
Szerző:
Csendes Nóri, Formatervező Hallgató, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a DOT for You márka gyakornoka
Alkotó: Mozsgai Dávid, Formatervező Hallgató, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
A NOTES jegyzettömböt 3 féle méretben beszerezheted a webshopunkból:
NOTES jegyzettömb A6, A5, A4